Kérdés: “Mi a megszentelés? Mi a fogalma a keresztény megszentelésnek?”
Válasz: A megszentelés Isten akarata számunkra (1 Thesszalonika 4: 3). A megszentelés szó a szent szóhoz kapcsolódik; mindkét szó a szentséghez kapcsolódik. Valamit “megszentelni” annyit jelent, hogy külön felhasználásra szánja; az embert “megszentelje” annyit jelent, hogy szentté teszi őt.
Jézusnak sok mondanivalója volt megszentelődés a János 17-ben. A 16. versben az Úr azt mondja: “Ők nem a világból valók, ahogy én sem vagyok belőle”, és ez az Ő kérése előtt áll: “Szentségeld meg őket az igazság által; szavad igazság ”(17. vers). A keresztény teológiában a megszentelődés az Istentől való elkülönülés állapota; minden hívő ebbe az állapotba kerül, amikor Istentől születik: “Krisztus Jézusban vagytok, aki Istentől származó bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá vált” (1 Korinthusbeliek 1:30, ESV). Az ebben a versben említett megszentelődés a hívők örök időkre történő elkülönítése Istentől. Ez egy olyan munka, amelyet Isten végez, üdvösségünk és Krisztussal való kapcsolatunk bonyolult része (Zsid 10: 10). A teológusok olykor erre az Isten előtti szentségi állapotra utalnak: ” helyzeti ”megszentelődés; ugyanolyan, mint a megigazulás.
Míg helyzetben szentek vagyunk (Krisztus vére által “megszabadulunk minden bűntől”, ApCsel 13:39), tudjuk, hogy még mindig vétkezünk (1János 1:10). miért utal a Biblia a megszentelésre, mint az Istennel való szétválasztásunk gyakorlati tapasztalatára. A “progresszív” vagy “tapasztalati” megszentelés, ahogy néha nevezik, az Isten Igéjének való engedelmesség hatása az ember életében. mint az Úrban növekvő (2 Péter 3:18) vagy a szellemi érettség. Isten azzal a munkával kezdte, hogy Krisztushoz hasonlóvá tegyen minket, és ezt folytatja (Filippi 1: 6). Ezt a típusú megszentelést a hívőnek komolyan kell folytatnia (1 Péter 1:15; Zsidók 12:14) és az Ige alkalmazásával valósul meg (János 17:17). A fokozatos megszentelődés a hívők különválasztását szolgálja abból a célból, amelyre a világra küldik őket: “Ahogy engem küldtél a világba, én küldtem őket a világba. Számukra megszentelem magam, hogy ők is valóban megszentelődjenek ”(János 17: 18–19). Az, hogy Jézus önmagát különítette el Isten célja érdekében, mind elkülönülésünk alapja és feltétele (lásd János 10:36). Megszenteltek és elküldtek minket, mert Jézus volt. Urunk megszentelődése a sajátjaink mintája és hatalma. Az elküldés és a megszentelés elválaszthatatlanok. Ebből a szempontból “szenteknek” (görögül hagioi) vagy “megszentelteknek” nevezünk. Az üdvösség előtt viselkedésünk tanúskodott arról, hogy a világban Istentől elkülönülve állunk, de most magatartásunknak tanúskodnia kell arról, hogy Isten előtt állunk a világtól elszakadva. Apránként, minden nap “azok, akiket megszentelnek” (Zsidók 10:14, ESV), egyre inkább Krisztushoz hasonlítanak.
Van egy harmadik értelemben is, amikor a megszentelődés szót a Szentírásban használják – “teljes” vagy „végső” megszentelődés. Ez megegyezik a dicsőítéssel. Pál az 1 Thesszalonikaiakhoz írt levélben 5:23-ban imádkozik: „Maga a béke Istene szenteljen meg téged teljesen, és egész szellemed, lelked és tested feddhetetlenné maradjon Úr Jézus Krisztus ”(ESV). Pál Krisztusról úgy beszél, mint “a dicsőség reményéről” (Kolossé 1:27), és Krisztus dicsőséges megjelenését személyes dicsőítésünkhöz köti: “Amikor Krisztus, aki az életed, megjelenik, akkor veled együtt is dicsőségben jelenik meg” (Kolossé 3: 4). Ez a dicsőített állapot lesz a végső elválasztás a bűntől, a teljes megszentelés minden tekintetben. “Tudjuk, hogy amikor Krisztus megjelenik, olyanok leszünk, mint ő, mert olyannak fogjuk látni, amilyen.” (1 János 3: 2).
Összefoglalva, a “megszentelődés” a görög hagiasmos szó fordítása, azaz „szentség” vagy „szétválasztás”. A múltban Isten igazolást adott nekünk, a mindenkori helyzeti szentséget Krisztusban. Most Isten az érettségre, egy gyakorlati, fokozatos szentségre vezet minket. A jövőben Isten megdicsőítést, állandó, végső szentséget ad nekünk. A megszentelődésnek ez a három fázisa elválasztja a hívőt a bűn büntetésétől (megigazulás), a bűn erejétől (érettség) és a bűn jelenlététől (dicsőítés).