Harriet Tubman kísértetjárta képe a húsz dolláros törvényjavaslaton
Az amerikai pénz nem szép – egyedülállóan. Az ember ezzel a ténnyel szembesül a repülőterek pénzváltó pultjainál, ahol a munkanapján zöld kötegköteget egy halom papírművészetért cserélnek. A dollár és az euró, a dollár és a ghánai cedi, valamint a dollár és a brazil valós eltérései a színek és a textúra használatában, valamint az állam által ellenőrzött regáliák stílusában rejlenek. A japán jen megragadó, festői. A pirospozsgás tanzániai shilling kormányzati házakat mutat a virágzó növényvilág ellen. Ezeket a külföldi jegyzeteket lapozgatva egy amerikait meghökkent a lila, a narancs és a kék fröccsenése. Csak a zöldhez – tartós pigmenthez, a kémiai változásokhoz ellenségesen – és az elnökök és az alapító atyák mosolytalan arcához szoktunk. Eltekintve attól, hogy hullámzó csillagok és csíkok adódtak Ulysses S. Grant ötvenéhez, 2004-ben, és egy dapper tollhoz Franklin C-jegyzetéhez, 2009-ben, az amerikai számlák tervei nem változtak az utóbbi időben.
További részletek
2015-ben a Pénzügyminisztérium Obama elnök alatt bejelentette, hogy hozzáad egy nő, aki történelmi jelentőségű a tízdolláros bankjegy helyett, Alexander Hamiltont váltotta. De az erőfeszítést, amelyet valami vállalkozásként fogalmaztak meg a feminista oktatásban, nem fogadták túl nagy szeretettel. Lin-Manuel Miranda Hamiltonról szóló musicalje érinthetetlen népszerűségre tett szert. Miért ne cserélhetné le Andrew Jackson-t – az őshonos népek kényszerű elszállításának és levágásának építészét és rabszolgatulajdonost – a húszdolláros számlára? Évtizedek óta küzdöttek Jackson eltávolításával; itt volt az alkalom. Az illinoisi Luis Gutiérrez demokrata kongresszusi képviselő által bevezetett jogszabályok által ösztönözve a Nők a 20-as években kampány versenyt rendezett, tizenöt női alakot, köztük Eleanor Roosevelt, Margaret Sanger és Rosa Parks egymással szemben. Több mint hatszázezren szavaztak a győztesre: Harriet Tubman, a polgárháború idején az északi államok abolicionistája, ápolója, felderítője és kémje.
A tubmani húszdolláros bankjegy tervét meghatározták. hogy 2020-ban debütáljon, a nők – a fehér nők – szavazati jogának századik évfordulóján, ahogyan a tízdolláros bankjegy újratervezése is, amely Susan B. Anthony-t és Elizabeth Cady Stantont is megjelenített volna. De ezek a nők nem érkeznek meg időben. A múlt hónapban a pénzügyminiszter, Steven Mnuchin az új biztonsági elemek kifejlesztésére hivatkozva azt mondta egy kongresszusi bizottságnak, hogy a debütálást 2026-ig elhalasztják, így az újratervezés kérdése a jövő adminisztrációjára marad. Mnuchin cáfolta, hogy a politikai megfontolások tényezőnek bizonyultak volna, de a Pénzügyminisztérium jelenlegi és volt tisztviselői azt mondták a Times-nak, hogy Mnuchin elhalasztotta a törvényjavaslatot annak elkerülése érdekében, hogy Trump felfordulást válthasson ki, ha mindezt együtt törli.
Nem lett volna okosabb Donald Trump számára, ha opportunista módon irányítja a törvényjavaslat kiadását? A déli gyepen azt prédikálhatta volna, hogy Tubman, ahogy Frederick Douglassról elmondta, “példa valakire, aki elképesztő munkát végzett és egyre jobban elismerik”. Szinte erőfeszítésektől mentesen elismerést nyerhetett volna Mózesünk megtiszteltetéséért. De könnyen elképzelhető, hogy Trump rögzítette a Tubman-törvényjavaslat kérdését, amely ötvözi az ünnepi és kicsinyes ízlését. Az elnök, aki egykor az újratervezés tervét “tiszta politikai korrektségnek” nevezte, Andrew Jackson híve. A fehér felsőbbrendűség szimbólumai Trump legerősebb pénzneme. Nem engedhette meg, hogy Tubmant alapító anyaként, monumentálisként ölelje az órájára – és újraválasztási kampánya során sem kevesebbet. Nem tudta elviselni, hogy Jackson arcát bitorolta. (Nehéz elképzelni, hogy Trump bármilyen új hasonlóságot szeretne megörökíteni, kivéve a sajátját – bár a törvény szerint, amint biztosan mondták neki, egyetlen élő ember sem ábrázolható amerikai pénznemben.)
A Tubman húszának kiszivárgott faxszáma, amelyet a Times múlt pénteken publikált, megértheti, milyen messze volt a terv. A tervezők egy ismerős képet választottak, amelyen egy idősebb Tubman látható fekete kabátban, primer fehér gallérral, őszülő haja visszahúzódott a fonatok közé. Nem államférfi vértelen portréja; nem pompát vagy körülményt vetít, hanem inkább az erkölcsi alázat újszerűségét. Úgy tűnik, Tubman valaha is enyhén mosolyog. Arckifejezése lopakodó ellentétben áll Jackson üres szemével, aki az új húsz hátsó oldalán maradna, lefokozva, de nem teljesen elmozdulva.Ha a törvényjavaslat egyszer megvalósul, akkor Tubman és Jackson, ugyanazon feszített érme két arca, összetétele az amerikaiak történelmi kétségbe vonásának szokásának megfelelő jelképét fogja szolgálni. A fehér szupremácisták és az abolicionisták nem kételkednek abban, hogy mindegyik hozzájárult hazánk jellegéhez; a törvényjavaslat mindkét oldalán “nagyon jó emberek” vannak.
Nem csak Trumpot zavarja meg Tubman ötlete a pénznkkel. Ha egy rabszolgává vált árucikknek született nőnek pénzben kellene lennie az első hely? Azt gondolná, hogy hasonlóságának megverése a megtiszteltetés vagy a gyönyörködtetés? Amikor Tubman megszökött ültetvényéről, 1849-ben egy közzétett hirdetmény száz dolláros jutalmat kínált visszatéréséért. Sok fiatal, különösen , úgy döntöttek, hogy a Tubman-jegyzetet szimbolikus jóvátételként fogadják el; most legalább a “Benjamins” mellett a “Tubmans” -ra is hivatkozhatunk a dalszövegekben. Daina Ramey Berry tudós Slate-esszéjében azzal érvelt: 2016-ban, hogy a Tubman-törvényjavaslat megfelelő tisztelgés lenne, és összehasonlította Nanny királynő, a nagy jamaikai gesztenyebarna esetével, aki legyőzte a brit hadseregeket, hogy településeket létesítsen a Kék-hegységben, és aki szerepel az ötszáz dolláros jamaicai számlán. “Amint Tubman és Dadus mozog, úgy változik a valuta is” – írta Berry . “Keresztezi a megyei vonalakat, az államhatárokat, sőt az országhatárokat is, lehetővé téve a fizetéseket és vásárlásokat, amelyek önmagukban is függetlenségi és önrendelkezési cselekedetek lehetnek.” = “20f3a06f21”>
A Trump-kormány akadályozása nem akadályozhatja meg bennünket abban, hogy elismerjük, hogy a Tubman-jegyzet kinézetében, annak popkulturális genialitásában valami nyugtalanító dolog van. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy ismerjük hogy Tubman lesz az első fekete ember, aki megjelenik a szövetségi pénznemben. De, amint Berry emlékeztet rá, a feketék már korábban is pénzben voltak: a Konföderáció államai olyan jegyzeteket terjesztettek, amelyek furcsa vázlatokkal látták el a rabszolgasoros munkásokat, akik szerszámokat tartottak és talajművelést folytattak. numizmatikus, de számomra a dizájn kísértetiesnek tűnik, mintha Tubman formája nem nagyon ragaszkodna az oldalhoz. Még akkor is, ha a számlával egy napon mindenütt kereskednek, nem hiszem, hogy ezt a spektrális egyensúlyt meg lehet oldani. Talán egy papír, amely annyi halott elnököt fogadott el, tompa th A legnagyobb szabadságharcosunk életereje.
A számla tervét tekintve Tubman fényképe jut eszembe, amelyet az év elején fedeztek fel egy albumban, amely egy tizenkilencedik századi abolicionistához tartozott. Ez egy carte de visite – névjegykártya -, amelyen Tubman szerepel fiatalkorában. Egy székre terítik, divatos ruhát visel, derekáig meghúzott melltartóval és terjedelmes szoknyával, amely pazarul végigsöpri a földet. A kép gyönyörűen megfélemlítő. Olyan misztikával rezeg, amelyet soha nem tulajdonítottak Tubman-nek; ha egy pillanatra eloszlatja a legendáját övező szerény önzetlenséget, észreveheti, hogy a portré szinte szexi. Lehetetlen elképzelni, hogy ennek a Tubmannak a dicsőségét egy dollár számlára illesszük. Ki merne hozzáérni?
Fotó: Benjamin F. Powelson / Courtesy Library of Congress