Írás, kiejtés és helyesírás
A legkorábbi írás a környéken nem történt meg a nyelvjárások közül, de más szláv nyelven, az óegyházi szláv nyelven. Ezt a legkorábbi keresztény misszionáriusok a szlávoknál mintegy 860 ce-ra szabványosították, és létrehoztak hozzá egy ábécét, a glagoliticot, amelyet egyesek a kurzív görög alapúnak gondoltak. A második ábécé, a cirill betű, amelynek betűi erősen hasonlítanak a görög betűkre, a 900-as évekről származnak. A szlávok ortodox egyházai a glagolit, majd a cirill betűket használták az egyházi szláv könyvekben, míg néhány korai horvát katolikus évszázadok óta folytatta a glagolitik használatát az egyházi szláv és a helyi horvát nyelv esetében is.
A szabványosítás különböző utakon ment végbe. A szerbek közül egy ember, Vuk Stefanović Karadžić dolgozott 1814 és 1864 között, hogy a korábbi szerb és egyházi szláv vegyes írásmódot egyenes szerbre cserélje és a cirill ábécét egyszerűsítse. Ábécéjében 30 betű pontosan megfelel a nyelv öt magánhangzójának és 25 mássalhangzójának. Az orosz és más cirill ábécé egyes betűivel ellentétben egyetlen szerb cirill betű sem jelöl mássalhangzó-plusz-magánhangzósort. A horvátok néhány évszázadon át elsősorban latin betűkkel írtak mindháromféle nyelvjárásban (de egymás publikációit olvasták). Az 1830-as években Ljudevit Gaj, a zágrábi folyóirat szerkesztője felszólította az összes horvátot, hogy írásban fogadják el Shtokavian nyelvet, a földrajzilag legelterjedtebb nyelvjárást és kapcsolatot a régió többi népével. Az évszázad legnagyobb részében folytatott megbeszélések után a horvátok elfogadták ezt a javaslatot, Karadžić szerb szótárát felhasználva hiteles forrásukként, bár néhány hagyományos szókincset használtak, nevezetesen a katolicizmushoz és Nyugat-Európához kapcsolódó latin ábécét.
A 19. század folyamán a szerbek a “szerb nyelvről”, a horvátok pedig a “horvát nyelvről” beszéltek, bár a századot sokkal hasonlóbb és kölcsönösen érthetőbb formákkal fejezték be, mint korábban. A horvátok mégis fenntartották a purizmus kedvenc kulturális gyakorlatát, igyekeztek az idegen szavakat régi vagy újonnan kitalált horvát szavakkal helyettesíteni. A szerb univerzitet ‘egyetem’ esetében a horvát sve ’all’ és az učilište ’tanulási hely’ kombinációja sveučilište-t eredményezett. Szerbia a maga részéről elfogadta Vuk Karadžić új szabványos és egyszerűbb cirill betűit, de egy részletet megváltoztatott: sok olyan szóban, ahol Karadžić je vagy ije-t írt, Szerbia a saját kiejtését (itt csak e) használta a szó helyesírásának meghatározására. Így Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban az mlijeko a “tej” szó, Szerbiában azonban a mleko szó.