A felnőtt emberi testben lévő kb. 1 kg kalcium szinte teljes egészében (99%) csontban található, de egy kis része (kb. 350 mg) kering körülbelül 2,5 mmol / l koncentrációjú vérplazmában. Ez a keringő kalcium három frakcióból áll: körülbelül fele (50%) szabad ionizált kalcium; a többi fehérjékhez kötődik, főleg albuminhoz (40%) és komplexálódik egy sor anionhoz (10%). Csak a szabad ionizált frakció élettanilag aktív és vitathatatlanul klinikai jelentőségű.
Két széles módszer létezik a vér kalciumszintjének mérésére. Az első a teljes kalciumot (kötött plusz ionizált kalciumot) méri a vérplazmában vagy a szérumban, a hozzávetőleges referencia-tartomány 2,20-2,60 mmol / L, a második pedig csak az ionizált kalciumot méri, általában antikoagulált teljes vérmintákban, a hozzávetőleges referencia-tartomány 1,10-1,30 mmol / L.
Széles körben elismert tény, hogy az ionizált kalcium az előnyben részesített módszer, mivel ez fiziológiailag fontos frakció. Ez a vizsgálat azonban nem áll rendelkezésre olyan nagy automatizált gépeken, amelyek vérplazma / szérum mintákat dolgoznak fel a központi laboratóriumban, és az összes kalcium az itt alkalmazott módszer. Az ionizált kalcium mérése jelenleg nagyrészt a vérgázelemzőkre és más alacsony áteresztőképességű, gondozásra alkalmas elemző platformokra korlátozódik.
Úgy gondolják, hogy a teljes kalciummérés klinikailag fontos ionizált kalciumfrakció proxyként való alkalmazásának érvényessége attól függ, hogy a plazma albumin koncentrációja (a fő kalciumkötő fehérje) eltér a normálistól. Ez az elképzelés alátámasztja a hagyományos bölcsességet, miszerint az összes kalcium eredmény értelmezésénél figyelembe kell venni a beteg albumin koncentrációját.
Az évek során számos képletet javasoltak az „albuminnal korrigált” teljes kalcium kiszámítására, és számos laboratóriumban szokásos gyakorlat, hogy az egyik vagy másik ilyen formulát alkalmazzák, és az „albuminnal korrigált” jelentést készítik. az összes kalcium eredmény helyett egyszerűen a „kijavítatlan” mért teljes kalcium eredmény. Ezt a széles körben elterjedt gyakorlatot most megkérdőjelezik a svédországi Uppsala kórházban nemrégiben publikált tanulmány eredményei.
A nyomozók egy 8 éves periódus alatt (2005 és 2013 között) lekérdezték a kórházuk összes esetének kalciumeredmény adatait, amikor ugyanazon a mintán mértek ionizált kalciumot, teljes kalciumot és albumint. Ez összesen 16 897 adatsort generált a statisztikai elemzéshez. Hat különböző képletet alkalmaztak, hogy kiszámítsanak hat különböző korrigált teljes kalcium-értéket a 16 897 visszanyert összes kalcium-eredmény mindegyikéhez.
Az ionizált kalcium eredményeket referenciaként felhasználva összehasonlították az ionizált kalcium és a korrigálatlan teljes kalcium eredmények közötti megállapodást az ionizált kalcium és a hat korrigált összes kalcium eredmény egyezésével. Az összehasonlítás statisztikai módszere az osztályon belüli korrelációs együttható (ICC) volt, amely 0-tól (nincs egyezés) 1-ig (tökéletes egyezés) generál értékeket.
Ennek a hatalmas adatbázisnak az elemzése “lényeges egyezést” mutatott ki az ionizált kalcium és a korrigálatlan teljes kalcium között (ICC = 0,85). Az ionizált kalcium eredményének összehasonlítása a korrigált teljes kalciummal egyenlő vagy rosszabb volt, a korrekciótól függően Az alkalmazott képlet alapján az ICC-értékek 0,45 és 0,81 között változtak.
Az adatok elemzésének második módszerét is alkalmazták. A kutatók az összes ionizált kalcium eredményt három csoport egyikébe sorolták: hipokalcémiás (ionizált kalcium 1,30). Korrigálatlan összes kalcium eredmény felhasználásával, az esetek 82% -ában helyesen azonosították a kalciumállapotot (hipokalcémia, normokalcémia vagy hiperkalcémia). Ezzel szemben a korrigált összes kalciumeredmény az esetek alacsonyabb százalékában jósolta a helyes kalciumállapotot.
Összefoglalva, a tanulmány szerzői nem találnak bizonyítékot arra, hogy a kalcium eredmények albuminkorrekciója hasznos klinikai információkat ad hozzá; javasolják, hogy hagyják abba a gyakorlatot.