A girondinok bukása után a montagnardiak az ország kétségbeesettjeivel foglalkoztak pozíció. A forradalom belülről fenyegeti a föderalizmus mozgalma és az északnyugati Vendée-ben zajló polgárháború, és a határokon fenyegeti a franciaellenes koalíció, ezért a forradalom mozgósította erőforrásait a győzelemhez. Robespierre naplójában megjegyezte, hogy a “une volonté une” (“egyetlen akarat”) szükséges, és ez a diktatórikus hatalom a forradalmi kormány jellemzésére szolgál. Létfontosságú szervei létrejöttek, és elhatározta, hogy működőképesek legyenek.
La Guillotine en 1793-ból, Hector Fleischmann, 1908
1793. július 27-én Robespierre elfoglalta helyét a közbiztonsági bizottságban, amelyet először áprilisban hoztak létre. Míg néhány kollégája távol volt a misszióktól, másokat pedig különleges feladatok foglalkoztattak, a jakobinus társadalmakra és az éberségi bizottságokra támaszkodva igyekezett megakadályozni a forradalmárok közötti megosztottságot. Ezentúl cselekedeteinek elválaszthatatlannak kellett lennie a kormány egészétõl. A Jacobin Club, majd a Nemzeti Konvent elnökeként elítélte az Enragés néven ismert párizsi radikálisok sémáit, akik az élelmiszerhiányt a párizsi szakaszok felkavarására használták fel. Robespierre szeptember 5-én válaszolt a demonstrálóknak azzal, hogy megígérte az összes élelmiszer maximális árát és egy forradalmi milíciát a belterületen az ellenforradalmárok és a gabonatárolók ellen.
A tömeges hadkötelezettség, a gazdasági diktatúra és a teljes ellenállás megvalósítása érdekében. háborúban kérte a terror uralmának fokozását. De kifogásolta az értelmetlen kivégzéseket, megvédve azokat a képviselőket, akik tiltakoztak a girondinok és a király húga letartóztatása ellen. A missziói képviselők (a tartományi ellenzék felszámolására küldött Nemzeti Konvent tagjai) által elítélt mészárlások miatt megbetegedett, és visszahívását követelte “a forradalom becstelensége miatt”.
Robespierre beszámolóját szentelte 5 Nivôse, II. Év (1793. december 25.), a Nemzeti Konvent kollektív diktatúrájának, az adminisztratív központosításnak és a helyi hatóságok megtisztításának igazolására. Tiltakozott a kormányt fenyegető különféle frakciók ellen. A hébertisták, a kordéerek és a népszerű fegyveresek mind radikálisabb intézkedéseket szorgalmaztak, és ösztönözték a kereszténységmentesítést és az élelmiszer-eledelek üldözését. Túlzott mértékük megrémítette a parasztokat, akiknek nem örülhettek a II. Ventôse 8. és 13. (február 26. és március 3, 1794), amely előírta a gyanúsítottak vagyonának a szegények közötti felosztását.
Egy hónapos betegség után újra megjelent a Jacobin Klubban, Robespierre elítélte az r Jacques-René Hébert adik forradalmár és hívei, akiket néhány külföldi ügynökkel együtt márciusban kivégeztek. Azok, akik Georges Dantonhoz hasonlóan le akarták állítani a terror uralmát és a háborút, egyre nagyobb erőszakkal támadták a Közbiztonsági Bizottság politikáját. Robespierre, bár még mindig habozott, vezette a nemzeti egyezményt az úgynevezett engedékenyek ellen. A dantonista vezetőket és a francia Kelet-indiai Társaság felszámolása során veszélybe került képviselőket 16 Germinalon (április 5.) guillotinálták.
JE Bulloz
Deist Jean-Jacques Rousseau stílusában , Robespierre elutasította a keresztényellenes mozgalmat és az észkultusz „álarcoskodásait”. A májusi Nemzeti Konvent beszámolójában megerősítette Isten létét és a lélek halhatatlanságát, és arra törekedett, hogy a forradalmárokat egy állampolgári vallás és a Legfelsőbb Lény kultusza. Hogy rendkívül népszerű maradt, azt a nyilvános ováció mutatja, amelyet Henri Admirat sikertelen életkísérlete után kapott a 3. Prairial-on (május 22.). A Nemzeti Konvent elnökké választotta, 16-án Prairial ( Június 4-én), 216 szavazattal a 220-ból. Ebben a minőségében ő vezette a Legfelsőbb Lény (“Etre suprême”) fesztiválját a Tuileries kertekben, a Prairial 20-án (június 8-án), amelynek célja ellenségeinek egy újabb ellátása volt. fegyver ellene.