Célkitűzések: Jelen tanulmányban a patológiás Q összefüggését vizsgáltuk infarktusméretű hullámok. Megvizsgáltuk továbbá, hogy a Q-hullám regressziója összefüggött-e a bal kamrai ejekciós frakció (LVEF), az infarktus méretének és a bal kamrai dimenzióinak javulásával a korai Q-hullám kialakulású ST-szegmens elevációs miokardiális infarktusban (STEMI) szenvedő betegeknél vagy tartós kóros Q hullámok.
Háttér: Az akut miokardiális infarktus (MI) utáni kóros Q hullámok kritériumai az évek során megváltoztak. Szintén korlátozott adatok állnak rendelkezésre a Q-hullám regressziójának korrelációjával és az LVEF megőrzésével egy kezdeti Q-hullám MI-ben szenvedő betegeknél.
Módszerek: A standard 12 vezetéses elektrokardiogramokat (EKG) 184 STEMI betegben rögzítették primer perkután koronária intervencióval (PCI). Az EKG-kat rögzítették a PCI előtt és után, valamint az 1., 4., 12. és 24. hónapos követés után. Az EKG-t Q hullám MI-ként értékelték, amikor Q hullámokat mutatott 2 vagy több összefüggő vezetékben az évek során használt 4 könnyen elérhető klinikai meghatározás szerint: “klasszikus” kritériumok, Thrombolysis In Myocardial Infarction kritériumok, valamint 2000 és 2007 konszenzus kritériumok . A szívmágneses rezonancia (CMR) vizsgálatot a reperfúzió után 4 ± 2 nappal végeztük, majd 4 és 24 hónap után megismételtük. Kontrasztdal fokozott CMR-t végeztünk a kiinduláskor és 4 hónapon keresztül.
Eredmények: A klasszikus EKG-kritériumok a legerősebb korrelációt mutatták az infarktus méretével CMR-ben mérve. A Q hullám MI előfordulása a klasszikus kritériumok szerint 23% 1 órával a PCI után. A 24 hónapos követés után a kezdeti Q-hullám MI-ben szenvedő betegek 40% -a mutatott Q-hullám regressziót. A Q-hullámos MI-ben szenvedő betegek infarktusának mérete nagyobb volt, és a kiindulási CMR-ben alacsonyabb az LVEF (24 ± 10% LV tömeg és 37 ± 8%), összehasonlítva a nem Q hullámú MI-vel (17 ± 9% LV tömeg, p < 0,01, és 45 ± 8%, p < 0,001). A Q-hullám regresszióval rendelkező betegeknél az LVEF javulása 24 hónap alatt szignifikánsan nagyobb volt (9 ± 11%), mind a tartós Q-hullám MI-vel (2 ± 8%), mind a nem Q-hullám MI-vel (3 ± 8%, p = 0,04 mindkét összehasonlításhoz).
Következtetések: A Q hullámok és az infarktus nagyságának asszociációja a legerősebb a klasszikus Q hullám kritériumok alkalmazásakor. A Q-hullám regressziója az LVEF legnagyobb javulásával jár, CMR-rel értékelve.